Címlap SzexSztori Forró, nyári játszadozás... (18+) - Ti írtátok!
Figyelem, felnőtt tartalom!

Forró, nyári játszadozás... (18+) - Ti írtátok!

Mindig is szerettem, ha egy férfi azt tesz velem az ágyban, amit csak akar. De most valahogy előbújt belőlem a kisördög és én akartam játszadozni. Azt akartam, hogy szenvedjen...

Nagyon meleg volt. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy patakokban folyik rólam a víz. Óvatosan kikeltem a párom mellől az ágyból és kimentem zuhanyozni. Kellemes volt ahogy a hideg víz hűtötte a testemet, de közben a vágyaimat is felkorbácsolta.

Mikor visszamentem a szobába, a párom a hátára fordulva feküdt, anyaszült meztelen. Csak néztem a testét, ahogy piheg álmában. A testemen még ott gyöngyöztek a tusolás után fennmaradt vízcseppek és kéjes gyönyörrel töltött el, ahogy a ventilátor által felkavart hűvös levegő a hátamhoz ért. Melleim csak úgy feszültek a vágytól, hogy kicsit kezelésbe vegyék őket.

Tudtam hogy reggel korán kell felkelnie, hagynom kellene pihenni, de a vágy feszítette a testemet. Imádtam a párom testét. Izmos vállak és karok, széles deltás hát, szőrös mellkas, kicsi pocak, fazonra igazított ágyék. Már csak a látvány is egy kisebb orgazmussal ért fel. És amint a tekintetem az ágyékára tévedt, már éreztem, hogy rosszalkodni fogok. Mindig is szerettem szopni. Nem is szeretek, inkább imádok. Földöntúli gyönyört tud okozni, ha férfi pénisze ott lüktet a számban és közben hallom élvezettel teli kéjes nyögéseit. Arról nem is beszélve, ha megkapom a jutalmamat és a számban érezhetem nedvét, amit utána örömittasan nyelek le.

Gondolkodtam, hogy elővegyem e a selyemsálakat, vagy esetleg a bilincset. De végül úgy döntöttem, hogy nem kell béklyóba vernem a páromat, úgy is az lesz, amit én akarok, ha ellenkezik, vannak körmeim és fogaim, majd azokkal rendre tanítom.

Szerencsémre enyhe terpeszben aludt, így óvatosan befeküdhettem a combjai közé. Lágy csókokkal halmoztam el a combja belső, érzékeny területét. Már mocorgott, de még nem ébredt fel. Ernyedt pénisze csábítóan pihent a heréin. Ajkaimmal simogattam, csókolgattam, majd felhajtottam a hasa felé és a tövétől kezdve végig nyaltam az egészet. Már kezdett éledezni, de a párom még mindig édesen aludt. Ahogy egyre jobban ágaskodott a farka, úgy bukkant elő a bőr mögül a makkja. Nyelvem hegyével ingereltem körbe, közben néha ajkaimat rászorítva picit megszívtam, közben a tövénél óvatosan mozgattam a bőrt. Hallottam, hogy ébredezik a párom, így magasabb fokozatra kapcsoltam.

Teljesen lehúztam a bőrt a tövére és rászorítottam, hogy még keményebb legyen és lüktessen. Ütemesen elkezdtem szopni, mire teljesen felébredt és már nyögött is az élvezettől.

-Az éjszaka közepén erre felébredni. Hmmmm...

Kiszedte a hajgumit a hajamból és már kezdte is varkocsba tekerni az öklén, amikor a fogaimmal megálljt parancsoltam neki. Rögtön tudta, hogy most nem ő irányít, most én vagyok az, aki diktál, ő csak a szenvedő alany. Így hát karjait a feje alá helyezte és csak élvezte ajkaim játékát.

Megnyugodván, hogy nem fog közbeavatkozni, tovább kényeztettem farkát. Hol teljesen leengedtem a torkomra, hol csak éppen az ajkaim közé fogva lágyan szopogattam. Közben oldalán játszadoztam a kezeimmel, óvatosan szánkáztam végig a bőrén a körmeimmel. Élvezte. Nagyon is élvezte. Éppen a mellkasán játszadoztam a szőrével, mikor nem bírt magával és a csípőjét bemozdítva mélyebbre vándorolt a számban. Természetesen meg kellett rendszabályoznom, így kicsit érezhette a körmeimet a bőrén.

-Ne csináld ezt. Had élvezzek el. Utána újra kezdheted, csak hagyj elélvezni.

Oh igen. Már szenvedett. De ez nekem nem volt elég. Azt akartam, hogy könyörögjön nekem. Így természetesen nem hagytam, hogy elélvezzen. Minden egyes alkalommal, mikor a légzése kapkodóvá vált, a csípője bemozdult én abbahagytam ajkaimmal a játékot és csak vártam. Vártam ,hogy lejjebb hagyjon a tűz, ami lángol benne. Addig heréjét nyalogattam, lágyékának hajlatát csókolgattam, s közben magammal is játszadoztam. Kellemesen nedves voltam már és feszített engem is a vágy, de még tudtam, hogy nem jött el az ideje. Minél tovább húzom, annál nagyobb és kirobbanóbb lesz az orgazmusunk.

Nagyon szenvedett már az ajkaimtól és a be nem teljesült gyönyörtől. Elhomályosult tekintete mögött láttam az őrült vágyat, ami már készült kitörni belőle. Csínján kellett most már bánnom vele, mert ha elborul az agya, jaj nekem.

Ahogy ott feküdt előttem, izmait megfeszítve, hogy elérje a kívánt gyönyört, ajkaimat levettem a farkáról és óvatosan haladtam felfelé a testén és közben csókokkal halmoztam el. Ahogy beleültem már szinte fájdalmasan lüktető farkába, a lélegzete is elállt. Melleimet markolta, csókolta, harapdálta és közben próbált mozogni alattam, de természetesen nem hagytam neki. Csak aprókat mozdultam rajta, éppen csak beengedvén a hüvelyembe. Mikor teljes hosszában befogadtam, már nem tudta magát visszafogni. A hátamra vágott, szétfeszítette a combjaimat és nekem esett, mint egy őrült, ki letépte láncait. Karjaimat a fejem felett a falnak támasztottam, mert tudtam, hogy ez most vadabb lesz, mint eddig bármelyik.

Olyan erővel vette el ami neki kell, hogy az már szinte fájt. A csípőmet teljesen belepréselte az ágyba, hogy ne tudjak elmozdulni és csak a maga gyönyörére figyelt. Nem kellett sok és elélvezett, de a hangja mindent elárult. Rám hajolt és a melleimbe temette arcát. Pár percig még ott zihált és közben simogatta a combjaimat a derekamat.

-Bocsánat, de megőrjítettél. Nagyon fájt?

-Nem. Csak most már igazán lejjebb kúszhatnál és  játszadozhatnál te is- kuncogtam el magam.

Felállt, odament az éjjeli szekrényhez és elővette a kedvenc játékszeremet. Egy gyönyörű üvegből készült segédeszköz, amin kék spirál fut végig. Nagyon szerettem, ha azt használta rajtam. Visszafeküdt a lábaim közé és óvatosan nyalogatta szemérem ajkaimat. Közben hüvelyemben éreztem az üveg édes hűvösségét. Óvatosan, de ütemesen mozgatta bennem, miközben a csiklómat izgatta a nyelvével. Igen csak közel jártam és reméltem, hogy ő nem fog velem annyit játszani, mint én vele. Szerencsém volt.

Mikor meghallotta kapkodó légzésemet, az üveg mellé becsúsztatta még 2 ujját, szabad utat engedett a kezemnek a csiklóm felé és gyorsított a tempón. Pár pillanat múlva már az összes izmom íjhúrként feszült és a szememből kicsordult egy könnycsepp a gyönyörtől.

Még hosszú percekig remegett a testem az orgazmus hatására, de a légzésem szépen visszaállt a megszokott ritmusába és már kezdtem felfogni mi is történik körülöttem. Mire teljesen felocsúdtam, a párom visszajött a fürdőből és az éjjeli szekrény felé tartva megszólalt.

-Ha tusolni akarsz most tedd meg, mert ma este már nem alszol- és szépen vette elő a segédeszközöket, amikkel játszadozni akart.

Nagyon gyorsan kimentem és bebújtam a hideg víz alá. Egész éjjel egymásba gabalyodva játszadoztunk.

-AnnoyedWithch-

Neked is van hasonló történeted? Szívesen papírra vetnéd és beküldenéd nekünk? Szeretettel várjuk az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre!

Regisztrálj oldalunkon és a SzexSztori rovaton belül további  pikáns élménybeszámolókat olvashatsz!

Hozzászólás írásához előbb jelentkezz be vagy regisztrálj.

Ezt se hagyd ki!
^ Fel